reblog

Rékai Zs: Kánon (60cm x 60 cm olaj, vászon, /digitális tervezés)

"Kánon"-bol sokféle van. Létezik a hivatalos, fél és nem hivatalos, söt különös kompetencia egyik vonatkozása....

6. bejegyzés

Át kellett autózni a Mecseken, a városban csak hideg volt, a szerpentineken hó is. Amennyiben Attila nem találja ki, hogy megnézzük a kiállítást, amire gmailban kapott meghívót, én bizonyosan nem megyek. Utálok éjszaka vezetni, kanyar kanyart ér, esett a hó, és bár valaha ez fordítva volt, most éppen átellenben.

Valamikor, pár éven át, éppen akkor amikor éjszaka volt és havazni kezdett, irányt vettünk Dömörkapu felé.

Hihetetlen csend! Egyik oldalon havas fenyők, másikon a mélyben ott ragyogott a város, és csak annyi különbség volt ég és föld között, hogy lent lámpák fénypontjai szinte tavat alkottak, felfele azonban ritkultak és szóródtak a fények, mi pedig úgy érezhettük, hogy a világűrben lebegünk.

Ráadásul Attila mailje ismerős neveket is tartalmazott, olyanokét akik a helyi művészeti kánon perifériájára szorultak. Perifériára szorultak, ha nem így van, akkor az egyetemen állítanak ki, vagy valamelyik városi központi kulturális térben. Belvárosi galériában, nem egy községben. 

Nem mintha érdekelnének művészeti szekértáborok(?!), és kánonból is többfélét ismerek, Orfű pedig remek hely, nagy élet van,  különösen, amikor zajlik a „Fishing on Orfű”. Még a város (Pécs) is megellik szkinhed fazonokkal, szökőkutakban pedig „mohawk frizurás” lányok fürödnek.


Bank üvegablakán át néztem, amint Hal tér szökőkút medencéjét megszállták a fesztiválra érkezett fiatalok. Az egyik szakadt farmeres lány kamaszfiú haját állítgatta vízben térdelve, amig meg nem érkezett idősebb barátja egy felfujt gumi nővel.

A guminő lebegett a vízen, a szakadt farmeres pedig kíváncsin nézte a konkurenciát. Nézte egy percig, azután pedig beletapintott, és ezzel beleégette az emléket, beleégette kirakatüvegen keresztül bámészkodó bankárok, és az én emlékezetembe.

Megkérdeztem Attilát, - miközben sorra megelőztek azok az autók, akik nem viselték el tempómat, - tudja e, mit jelent a művészeti kánon?!

- Dominanciát jelent. -mondta. -Vannak mindenféle csoportok, galériák, egyetemek, egyesületek és szakkörök. Ha bekerülsz egy amatőr szakkörbe és teljesítmény szerint egyetemi terekben, aukciós házakban kellene kiállítanod, ki fognak csinálni, mivel lehetetlenné teszed a belterjes identifikációs mozgást….És megfordítva!

- Mi van akkor, ha még belül vagy, de éppen, hogy.?! Úgy értem, nem a hangadók között, hanem akit (még) éppen megtűrnek?

- Megtanulok nyelni, kompenzálni vagy (és) szocializálni… Nem jó kifejezés! Elkezdhetek felfele jóban lenni, lefele pedig pszichopata módon viselkedni…

- És akkor a teljesítmény már nem is érdekes?!

-De, csak nem a művészi teljesítmény… Egy társadalomban sokféle „kánon” van… Némelyikben benne vagy, másokban meg nem. Ennek a dolognak más megnevezései is lehetnek, és a folyamatok nem mindig tudatosak.

Oldalt felbukkant a tó sötét tükre, aztán a házak kivilágított ablakai.

- Amikor a „Selachimorpha Art Agency and Gallery”-nak festettem, akkor a kereskedelmi érdek áthághatatlan falai között tapasztaltam előnyt és hátrányt, az ambivalenciákat. Himorpha a galéria vezetője egy feltűnő alkalommal, valamelyik kereskedelmi bemutatón, a „művészet” szabadságáról beszélt...!

Megérkeztünk.
Attila kimászott a kocsiból.

-Amennyiben saját különös élményedet le tudod festeni, - akár ezt a témát is(!)- képbe tudod fordítani.. Nos, akkor… Akkor szerintem szabad vagy!..

FacebookTumblrTweetPinterestTetszik

A fonnyadás esztétikája

Az úgy volt, hogy véletlenül olyan effektek kerültek a képre, ambivalens efektek,- teszem hozzá,- amitől a női és férfi szépség, biológiai kiteljesedés már nem potenciált jelentett, hanem annak lebomlását… 

Nem úgy mint egy folyamat, nem úgy mint a polaritás, hanem úgy, mint amikor túl közel megyünk a dolgokhoz, és már nem a dolgok körül határolt egysége nyilvánul meg, hanem  dolgon belüli ellentmondások. 

Lehet mondani: ellentmondások egysége. Azért az egység, mert még  felbomlásnak nincsen ereje repedést előidézni, törést okozni  kohézión….

„Fonnyadás szépsége”-mondanád, és ez sem teljes értékű kifejezés, mivel te magad pontosítottál.

  Ikszi,- nevezzük Ikszinek, mivel Ixi-nek leírva még furább,- a barátnő, akinek viktoriánus eleganciája, még  fényképeken is levendula illatú... 

Ez az Ikszi emlegette a „halál esztétikáját”! 

"Ez az ő szövege!" -mondtad, -mintha védett kifejezés lenne(!),- és én találjak ki rá valami mást.

Igazán ijesztő az volt, hogy az első „fonnyadás” festmény  autós balesetet ábrázolt, egy régi balesetet, hiszen az autó már rozsdásodott, és a vízben ülő lány a ronccsal, akaratlanul ...

Rékai Zsolt:     "...meg Iván, meg Natasa"

70 cm x 70 cm

olaj, vászon, (médiamix, digit.terv.)

Ez a festmény egy új sorozat első darabja. Gyakran tervezek sorozatokat, de ritkán festem meg a képeket egymás után. Igy van idő, hogy elfogulatlanul döntsem el, mi fog vászonra kerülni és mi a kukába. Az aktuális vállasztás, mindig spontán és személyesen aktuális...

Vakfolt

Emlékszem, valamikor a rendszerváltás környékén, megjelentek   országutak mellett, de még a városokban is, felüljárók aljában, parkolók széleinél, egyszóval minden elképzelhető helyen az óriás plakátok.

Ez azért volt számomra reveláció, mivel ilyeneket az-odáig csak nyugati turistaútak alkalmából láttam. Angliában láttam plakáton egy gyönyörű kislány millió apró forradással teli arcát. Alatta a szöveg arra buzdított, kapcsoljuk be a biztonsági övet.

Abban az időben ütközésnél a szélvédők millió apró szilánkra robbanhattak, és nem lehetett kellemes átrepülni egy ilyen felhőn…

Németországban toprongyos csavargó húzta ki az üres zsebeit: Ez a kommunizmus! -felirattal. Ne feledjük, létező kommunizmusból érkeztem erre a politikai érvre!

Természetesen sok kevésbé emlékezetes plakát is felrémlik, Osztrákoknál vállasztások voltak, igy nem tartalom, hanem a hangulati elem, felhang volt érdekes. Nálunk első időkben remek grafikák szoktatták a figyelmet, és ezeket a grafikákat talán havonta lecserélték. Az egész valami abszurd, végtelenségig lassított mozgófilmre emlékeztetett.

Nagyon élveztem, hiszen már mi is a nyugati világhoz tartoztunk! Mindez úgy jutott eszembe, hogy mára át tudok autózni a városon, és nem tűnik fel egyetlen óriás plakát sem, pedig tudom, hogy ott vannak, ott ahol régebben is voltak! Egészen bizonyosan vannak….

Első bejegyzés

Vannak egér köreim. Olyan rutin körök, amiket naponta befutok és ezek a szürkeség teszem-veszemségei, nem pedig az újdonság eseményei. Azt nem teszem hozzá, hogy a kaland hiánya, pont ellenkezőleg, parány kalandok, amelyek elő készítik a nagy kalandokat és felfedezéseket,- magam módján.

Egyszer nagyon régen sétáltam a városban, -és mint olyan gyakran?!- valamilyen kiállításon kötöttem ki. A városban működő művészeti főiskola diákjainak munkáit lehetett szemügyre venni, amelyek közül P. András nagyméretű festménye szabályosan kiugrott. A „kiugrás” formai és tartalmi szempontból értendő, így megjegyeztem a nevet.

Művész saját magát ábrázolta egy szűk lakószobában. Emlékeim szerint,  asztal elött ült alaposan megkötözve, és  szőnyegre folyt a vére. 

A többi részlet évtizedek távolságából bizonytalan, talán igazán ott volt, -vagy csak én kerekítem ki a történetet?! 

(Egyszer egy riporter azt mondta, fotógrafikus memoriam van, amiben nem vagyok bizonyos, ám ha van, az is képes halványulni.)

 Kés az asztalon feküdt és jobbra a sarokban, állólámpa fel volt döntve.

 Tudom, hogy művészt, műalkotáson keresztül nem lehet kimeríteni, de a pillanatnyi életérzést, amit közvetít, valószínűleg. 

Mindez akkor vált világossá, amikor fiatal művész, aki  talán a főiskolát sem fejezte be, nyilatkozott  helyi televiziónak.

Azt mondta, a sokak álltál irigyelt festői életforma, -ha tényleg festőről van szó,- nem is olyan irigylésre méltó… Itt a nyár, mások ilyenkor Rómában hétvégeznek, elmennek Balatonra, vagy legalább a városi strandok valamelyikén pihennek. A művész azonban oda van "kötözve" a festőállványhoz, órákat áll előtte, és az életideje számolatlanul ömlik „valamilyen” teljesítménybe…

Ez a párhuzam kifejezi, az „egérkörök” relatív igazságát. Az igazság azért relatív, mert amennyiben a befektetett munka remek festményekben igazolódik vissza, -némi képzavarral,- ki lehet ugrani  zárlat dobozából, és akkor nem csak Róma, a strandok, a pihenés szakaszai fordulnak vissza, -amelyek manapság, amúgy sem mindenki kiváltsága,- hanem szembe jön élhető, teljes, személyes valóság…

ŐSZ

Rékai Zsolt: olaj, vászon  50cm x 60cm

Megmutatom az eredeti képet, ahol az ötlet az őszi levélruha volt. Ahogyan említettem, a galériának azért nem kellett, mivel a férfi, a gyökér szerű lény a halálra emlékeztet és a kereskedelmi festészetben gyakori szempont, hogy az emberek vidám, színes dolgokat szeretnek kiakasztani a falra. 

Kezdetben, amikor csak kiállításokra festettem, a közizlés nem volt szempont, a fejlődés spontán volt és nem téma függő. Egyedül az volt a szempont, hogy kvalításban legyen fejlődésm mivel a klasszikus festmények sem mindig vidám történeteket ábrázolnak. 

Amikor a kereskedelmi festészettel találkoztam, szembe kellett nézni a  üzleti ténnyel, hogy itt a "kánon" kizárólagosan, elsődlegesen anyagi szempontokat képvisel, szellemit csak annyiban, amennyiben igényesebb rétegekig elér.

Úgy gondoltam, amennyire lehetséges, a tartalmi és formai szempontokhoz illesztek egy esztétikait, és lehetőleg nem a kizárólagos esztétikai dominanciára törekszem.

Második bejegyzés 

Bizonyos értelemben mindig minden újra indul, de hogy a sorozat ezekután nem egyforma, annak oka, hogy az újraindítás egy kényelmetlen érzésből fakad, abból hogy kimerítettem valamit, szinte minden elem illeszkedett majdnem minden elemhez, és már nem létezik nézet, ami új perspektívához vezetne, és egyszerű lenne most azt írni, hogy így jött el az unalom, de amiről beszélni szeretnék, az nem az unalom, rutin, komfortzóna, hanem a nyugtalanság.

Merész kijelentés, hogy a telítettség, ami csaknem az unalom, csaknem a kiégettség érzése, kitermeli a nyugtalanságot, és ez az energia bekapcsolja, feltölti a kreativitást?!

Tudom, minden kijelentés merész! 

Senkinek nincsen jogalapja örök érvényű igazságokat felmutatni, mert a felmutatott mintázat (is) azonnal tova gördül…

Azt képzelem, értem valamennyire saját dinamikáimat, és hogy festeni tudjak meditálnom kell. A festés és meditáció nem választható külön, a technikai kivitel közben, néha rákoncentrálok egy tenyérnyi helyre, és amennyiben működik az ecset-technika, a rákoncentrálás mantrája ellentétébe vált, és tudati tágulás következik, csapongás valahol időn és téren kívül.

Miközben festek, a tudatos sarokba van állítva, vagy szabadjára van engedve, a belső és mély kreativitási minták meg teszik a dolgukat, irányítják az ecsetet.

Nagyon vékony ecsetekkel dolgozom:tűecsettel. Ezeknek nincs is számozása, 0-s vagy 00-ás jelzésűek. Miután a helyi művészellátóban nincsen ilyen, sokáig kínai oldalakról rendeltem, tízes csomagolásban. Idővel a minőség romlani kezdett,  nyélről levált az ecset feje, és bár fogóval vissza lehetett szorítani, hamar oldalra fordultak szőrszálak, vagy eltompultak.

A minőségi romlás annyira nyilvánvaló volt, hogy máshonnan kezdtem vásárolni, drágábban ugyan,  tíz árából egyet, és az egy, ha nem is tart ki időpárhuzamot tekintve, -ami nem biztos,- akkor is könnyebb, nyugodtabb munkát tesz lehetővé.   

"Napforduló" (solstitium)

Rékai Zsolt:   (olaj, vászon) 2024.

50 x 60 cm
 

Azt lehet mondani, ez a kép a sorozat második része. Az első része az "Ösz" megnevezést kapta, Ott a az anya(ősz) kevésbé kidolgozott, és a -nem szerencsés megnevezéssel - gyökér szerű apa, már a téli visszahúzódást mutatja. Festészeti szempontból így gondoltam teljesnek, de felhívták a figyelmemet, kereskedelmi szempontból nem bíztos, hogy szerencsés az elmullásra emlékeztetni. Nem esett tulságosan nehezemre megfe2024steni ezt a második képet, viszont több munkát nyelt el, mint azt vártam. Ezzel persze nincsen gond, -ha élvezi az ember amit csinál, -csak arra a jelenségre szeretnék utalni, -amit bizonyára minden kedves festő ismerősöm ismer, -hogy néha nagy, bonyolult képek könnyen és gyorsan megszületnek, máskor pedig az egyszerübbnek tűnő képek, megmagyarázhatatlanul sok energiát nyelnek magukba, ami végül is teljesen relytett marad.

Első  bejegyzés

Át kell cserélni dolgokat, ez azzal jár, a megváltozott szemlélet bele akad a valóságba és húzni kezdi azt, begyüri, meghajlítja, talán át is szakítja, elfolyosítja, és talán nem is lesz többé megszilárdult, a legjobb szó rá a megváltozott,a megváltoztatott ami most már permanens változásban lévő.

Ki lehet terjeszteni. A változtatás nem az új év első napján, hanem az év valamelyik napján, talán éppen a vége fele kezdődik, vagy inkább érik be, hogy alkalmas legyen pillanatfelvételre.

A pillanatfelvétel, pillanatfelvételek sorozata, amelyeknek létrejötte időben exponenciális, naponta elég, ha egyet ki tudok emelni, a többi pedig ahhoz az egyhez vezet, azután az egyhez haonló sorozat megváltoztatásához. 

Amikor azt hittem vége, még képes voltam építeni, és ameddig tovább épül még hozzájárulás, a napi egyet pedig a kiséri a jövő hordaléka.

A jövőböl ritkán gurul ki az új jelen. Át kell cserélni a dolgokat....